Jennifer Niven: Veled minden hely ragyogó
Megejtően szép kamasz szerelem három hónapja ez a sodró lendületű és megrázó történet, de még ennél is több: élet, halál, betegség, előítéletek és megbélyegzés, önfeláldozó igyekezet, gyász és a tragédiából való katartikus feltámadás körül forog Theo és Violet love storyja. A két végzős középiskolás fiatal öngyilkosságra készülve ismerkedik meg az iskola óratornyának keskeny párkányán állva. Ki menti meg a másik életét? Ki a felelős a másikért? Ki és mit tehet (tehetne) a leselkedő végzet ellen? Bepillanthatunk egy szeretnivaló fiú gondolat- és érzésvilágába, gyermekkori traumáiba, amelyek elkerülhetetlenül sodorják őt a kezdettől fogva sejthető végzet felé. A paradox módon felemelő vég mégis meglepetést tartogat az olvasónak, és egyhamar nem feledjük, ahogy Theót sem, aki rövid, üstökösszerű létével új életre serkenti szerelmét, Violetet.
A Veled minden hely ragyogó azon olvasmányaim egyike, amiket nem terveztem elolvasni, de aztán mégis elolvastam, mivel a barátaim, akik olvasták, jókat mondtak róla. Rengeteg ilyen könyvem van egyébként, de szerintem ez már nektek is feltűnt. :D
Ez a regény a Teen Choice Book Awards-on is nyert. Engem nagyon megnyert az egész sztori, a borító, és minden, így nagyon sok fotót lőttem a könyvről, amiket majd be is szúrok ebbe a bejegyzésbe.
A könyv cselekménye gyorsan beindul, viszont izgalmas nem lesz azonnal. Várni kell rá, amíg megtörténik egy adott dolog a könyvben, utána viszont nagyon izgi lesz, és le sem lehet majd tenni.
A könyv témája miatt is rengeteg okos, bölcs mondatot tartogat az olvasó számára. Vannak meghatóak és viccesek is egyaránt, szóval tuti, hogy te is megtalálod a kedvenc idézetedet a könyvben.
És akkor beszéljünk Finchről. Finch - aki esetleg nem tudná - a könyv férfi főhőse, mondhatni, a főszereplő. Theodore Finchet kezdetekben nagyon furának tartottam, nem tetszett, ahogy nyomul Violettre. Aztán pár ilyen húzása után rájöttem, hogy Finch ilyen, őt így kell szeretni. Megszerettem a karakterét. Ja, és nagyon tetszett a Szupermárkás Ultraviola becenév is. :D
A helyszínek rettenetesen bejöttek. Főleg a hullámvasút, a cipőfa és a labda. Annyira király helyszínek, hogy arra már nincsenek is szavak.
Azt mondják erről a regényről, hogy szomorú, depis hangulatú, lehangoló, stb. Igen, van benne igazság, mert a szereplők élete valóban nem fenékig tejfel. Violett és Finch viszont próbálják mindenből a legjobbat kihozni, sokat nevetnek együtt, jól szórakoznak. Amikor megtörtént egy bizonyos dolog (itt most nem akarok spoilerezni, de ha azt mondom, hogy a könyv legszomorúbb jelenete, akkor érteni fogják azok, akik már olvasták), akkor én is sírtam. Várható, hogy ez lesz a vége, már a borítón is találunk erre utalást, illetve a könyv minden Finch-es fejezetében fél-fél oldal szól erről a témáról. Kicsit dühítő, hogy megtörtént, mert volt megoldás, illetve lett volna...
Soha, vagy nagyon ritkán olvasom el az író utószavát, vagy a köszönetnyilvánítást a könyvek végén. Itt viszont külön felhívták rá a figyelmemet, hogy olvassam el, és hát tényleg nem bántam meg. Mindig is érdekelt, hogy mi visz arra egy írót, hogy tollat ragadjon, és írjon egy történetet. A regény utolsó pár oldalában Niven ezt írja le. Ha ez idáig nem sírtál a regényen, akkor majd itt fogsz, legalábbis tuti, hogy meghatódsz rajta.
