Mielőtt belemennénk a regény részleteibe és elkezdenénk vesézgetni Jennát, Archert és a többieket, hadd ejtsek néhány szót a mai YA fantasykról. Ha szoktál olvasni, és rendszeresen jársz könyvesboltba/vásárolsz könyvet, akarva akaratlan fennakad a szemed különböző YA fantasykon. Ha már olvastál legalább két könyvet ebben a műfajban, akkor valószínűleg rájöhettél, hogy a vámpírokon, vérfarkasokon, angyali/démoni teremtményeken, boszorkányokon, tündéreken, sellőkön, stb. kívül jelenleg nemigen vannak más természetfeletti lények a regények lapjai között, ráadásul a szerelmi szál is hasonló szokott lenni. Kivételek vannak természetesen. És hogy ezzel mit is szeretnék mondani? Nos, Hex Hallhoz hasonló témájú regényeket már én is olvastam sokat, bővebben, olvastam már bénázó főszereplő csajról, tipikus suli-hierarchiáról, természetfeletti lényekről és tinirománcról. Ettől függetlenül, a Hex Hall mégis az egyik kedvenc regényem lett, mert meg tudott nevettetni, a karakterek nem voltak unalmasak, és még izgultam is rajta. Azt a történetet kaptam, amire a fülszöveg alapján számítottam, semmivel sem kevesebbet. Tehát, lehet, hogy már sok hasonlót olvastam, de nem érdekel, mert szórakoztatást nyújtott. Szóval, összefoglalva ezt a pár sort: ez a regény nem egy új történet, de ha megfeledkezünk erről, és máshová helyezzük a hangsúlyt, lehet szeretni, sőt, imádni az egész sztorit.

Jenna, a rózsaszín-mániás vámpírlány karaktere nagyon fura, hogy igazán őszinte legyek, ennyire összetett szereplővel még nem találkoztam egyetlen könyvben sem. A kezdetektől fogva egyértelmű volt (számomra), hogy Jenna jó "ember", mégis ott motoszkált bennem, hogy talán mégis csak átejtett az írónő ezzel kapcsolatban. Jenna egyszerre komoly és komolytalan, boldog és szomorú. Egy titkokat őrző, rózsaszínhajú játékbabához tudnám hasonlítani, és lehet, hogy csak a daltapadásom miatt, de Melanie Martinez Dollhouse videóklipjéből a rózsaszín hajú lányra emlékeztet.

(Forrás: www.tumblr.com)

És most jött el az idő, hogy a Hex Hall két fontos férfiszereplőjéről beszélgessünk. Az egyik Archer Cross, ki más? Ő a rosszfiú, a csipkelődő megjegyzéseivel, az elvesztett barátnőjével. Érezni lehet, hogy Archer eléggé meg van törve, viszont a regény végi csavar eléggé meghökkentett. Van, hogy a rosszfiú ténylegesen rosszfiú és nem csak megjátssza magát? Létezhet, hogy a bunkó viselkedésű szépfiú valóban ellenség? Mindenesetre nagyon bírtam az író ezen húzását, és az előző mondatokban leírtak miatt még meg is nevettetett. A másik srác pedig Cal. Cal, a suli tizenkilenc éves gondnoka, a fehér boszorkánymester, aki életeket ment. Emellett izmos, helyes, kedves... Elképzelésem nincs, a következő részekben köze lesz-e a szerelmi háromszöghöz, illetve mi lesz az ő sorsa. Mindenféleképpen a legjobbakat kívánom neki, mert nagyon aranyos srác. Khm, fényévekkel aranyosabb, mint Archer...

(Forrás: www.deviantart.com)

Van még egy nagyon érdekes szereplő, Vandy, a diákok edzője. Már csak azért is különleges ő, hiszen női edző, ami azért nem egy egyszerű téma. Ha pedig ez még nem lenne elég (mert tényleg nem az! :D), ott van a titokzatos múltja, a sebhelyei. Ahhoz képest, hogy nem túl pozitív szereplő, én megkedveltem őt.

Rengeteg kérdést felvetett a trilógia első része. Lesznek-e Jennának barátai Sophie-n kívül? Mi lesz a szerelmi szállal? Mi a csudát akar művelni a főhősnőnk? Mi a helyzet Sophie apjával? Összejön valaha Archer és Sophie? És végül, milyen sorsra jut a Hekaté? Mondanom sem kell, a regény vége egy böhöm nagy függővég, és lassan már ideje lenne elolvasnom a következő részeket, hogy megkapjam a választ a kérdéseimre.

Főként a tizennégy-tizenhét éves korosztálynak ajánlom, és persze azoknak, akik kedvelik a viccesebb fantasykat, amelyekben van egy kis izgalom is. Inkább lányoknak szól a történet, de azt sem tartom kizártnak, hogy egy fiú is a kezébe vegye.

(Forrás: therealladyhawkins.tumblr.com)

A végére pedig néhány kedvcsináló, vicces idézet...