Sophie van der Stap: Ma szőke vagyok - értékelés
Az elmúlt egy hétben elég sok könyvet olvastam el, melyekről folyamatosan írom nektek az ajánlókat, véleményemet. Ezen a napon már a második olyan könyvvel jövök, amiből szintén készült film, és szintén a filmet láttam előbb, pedig már előtte terveztem elolvasni a könyvet - nem jött össze mostanáig.
Fülszöveg:
„Az év legmegdöbbentőbb felfedezése egy kivételes nő életéről. Minél közelebb érzi a halált, annál inkább igyekszik teljes életet élni.” Sophie van der Stap 21 éves, amikor a rák egy szokatlan formáját diagnosztizálják nála. A feltűnő, életvidám diáklány életének színterévé egyik napról a másikra a kórház steril részlege válik. Ám ezek között a falak között Sophie egy teljesen új világot – a fehér köpenyek, pletykás nővérek és szexis orvosok világát fedezi fel. A közös szobák, a kopaszodás és a szemöldökceruzák világát. Ahogyan a parókák Sophie új létének részévé válnak, úgy nyeri vissza az önkifejezés igényét. Kilenc parókájának minden egyes darabjával más a viszonya, viselésük más és más személyiséget kölcsönöz a lánynak, éppen ezért mindegyiknek külön nevet ad: Stella, Sue, Daisy, Blondie, Platina, Oema, Pam, Lydia és Bébé: Mindben ott van Sophie, és legalább annyit tárnak fel énjéből, mint amennyit elfednek. Sophie hangja frissítően őszinte és szókimondó, az abszurdra való érzékenysége a legváratlanabb pillanatokban készteti mosolyra az olvasót.
Mivel a filmet előbb láttam, így görcsösen hasonlítgattam a cselekményeket, amit nem kellett volna, mivel a film teljesen más volt, és rengeteg olyan jelenetet tartalmazott, ami nem is volt a könyvben, vagy legalábbis nem úgy volt. Most kivételesen nem tudom megmondani, hogy a film vagy a könyv tetszett jobban, mivel mind a kettő eléggé más.
Nagyon megoszlóak voltak erről a könyvről a vélemények, volt, akinek tetszett, és volt, akinek nem. Nekem nem volt gondom vele.
Fontos megemlítenem, hogy nem a könyv cselekménye az érdekes, hanem Sophie rákkal való küzdelme kap nagyobb hangsúlyt. A regény igaz történet alapján íródott, naplószerű. Rövidek a naplóbejegyzések is, teljesen élethűen van vezetve a napló.
Ahány rákról szóló filmet láttam, vagy könyvet olvastam, a betegek annyiféleképpen álltak hozzá a betegségükhöz. Sophie optimistán áll a dologhoz, ő élni szeretne. Amikor nem a kórházban van éppen, akkor bulizni jár, vagy a barátaival találkozik.
Külön meg kell említenem a parókákat is, amik a film névadói voltak (Lány kilenc parókával). Az én kedvencem Sue volt. Nagyon különleges volt ez a paróka-dolog, és főként emiatt figyeltem fel a könyvre.
Összességében nekem tetszett ez a könyv, mivel teljesen őszinte volt, és egyedi is.
