A Pánik létezése számomra teljesen ismeretlen volt, egészen addig, amíg meg nem néztem egy Book Haul videót, ahol rögtön felkeltette az érdeklődésemet Lauren Oliver könyve. A témája nagyon izgatott - gimnazisták ,,Éhezők Viadala", nem hangzik rosszul, pláne, hogy a kedvenc trilógiám az Éhezők Viadala. Tulajdonképpen egy akciódús, érzelmes regényt képzeltem el, és... És nem pont azt kaptam, mint amire számítottam.

Igazándiból, a Pánik már egy ideje a könyvespolcomon csücsül, de nem nagyon nyúltam hozzá. A Nélküled után viszont követeltem a Bexi-sorozat következő részét, így aztán, hogy egy kicsit megfeledkezzek róla, belekezdtem a Pánikba. Mert úgy hittem, ez egy izgalmas, fordulatos könyv, és kicsit elfeledteti majd velem, hogy mennyire szeretném a Bexi folytatását.

Ami furcsa volt Oliver regényében, hogy bár egy in medias res-kezdéssel indít, mégis nehezen indul be a könyv. A dolgok közepébe vágva kezdődik, de mégis a kétszázadik oldal után válik igazán izgalmassá és letehetetlenné a regény.

A másik dolog, ami kicsit megijesztett, az a rengeteg név volt. Egy fejezeten belül baromira sok nevet felsorolt az író, és ez egy kissé bezavart engem. Aztán persze megismertem mindenkit, és minden tisztább, érthetőbb lett. Sok névvel az volt a problémám, hogy nem tudtam eldönteni, hogy fiú vagy lánynévről van-e szó. Ez csak a mellékszereplők esetében fordult elő, de nyugalom, ez a probléma is nagyon hamar megoldódott. :D

Egy harmadik dolog, ami nem igazán tetszett, hogy nem ismertük meg hamar a szereplőket. Nagyon sokáig úgy gondoltam, hogy ezek uncsi emberkék, pedig egyáltalán nem azok, csak ez később derül ki. Vannak köztük nagyon érdekesek is. Natalie, a főhősnő barátnője. Rá gyanakodtam, hogy ő az illegális játék egyik bírája, és hát... nem mondok inkább semmit, mert az spoiler lenne. Natalieval amúgy nem volt semmi gondom. Na jó, azért nem volt mindig kisangyal, és volt egy kegyetlen húzása, de ő egy kifejezetten izgalmas karakter. Nála még izgalmasabb Bishop, Natalie és a főhősnő barátnője. Bishop tipikus pasi, romantikus, szívtipró és titokzatos.

A főhősnőt - nevezzük nevén: Heathert - nem mindig bírtam elviselni. Például a nyafogásait nem tudtam megérteni. Saját maga indult el ezen a versenyen, akkor miért panaszkodik, hogy megváltoztatja az életét? Tudta, hogy ez egy élet-halál verseny (jó, nem hal meg mindenki, de vannak halálesetek), nem kellett volna, hogy váratlanul érje a dolog. Persze, élőben, amikor a saját bőrén tapasztalja, az keményebb, de Heather volt forrófejű...

Az én legkedveltebb szereplőm ebből a regényből Dodge, aki szintén részt vesz a Pánikban. Ő bosszúból és jó szándékból vesz részt ebben a versenyben. Ebből is látszódik, hogy mennyire ellentétes karakter. Kívülről egy gyenge, béna kissrác, amúgy pedig komoly gondok nyomják a vállát. A legaranyosabb volt Dodge nővére iránti szeretete. A nővérét, Daynát egyáltalán nem kedveltem, viszont Dodge annyira kedvesen viselkedik vele, hogy ez már említésre méltó. Amúgy a játék vége miatt kimondhatatlanul sajnálom Dodge-ot. Én nagyon ki voltam akadva, hogy ez lett a játék vége, hogy így zárult le. Szerintem eszméletlenül igazságtalan volt ez így, de mindegy...

Ha már a befejezésnél járunk, nekem nagyon sok megválaszolatlan kérdésem maradt a könyv végére. Nem pont erre a befejezésre vártam, szerintem egy kicsit sablonosra sikerült, de megelégszek vele így is. A Pánik győztesének pedig gratulálok, de bocsi, nem neki szurkoltam...

Összességében jó volt ez a könyv, viszont nem erre számítottam, és egy-két szereplővel sem ápoltam túlságosan jó kapcsolatot. De a téma rendkívül érdekes, és ezért érdemes volt elolvasni.